A Kutless hetedik sorlemeze 2012 februárjában került a boltok

Written by

in

A Kutless hetedik sorlemeze 2012 februárjában került a boltok polcaira. A Believer című album dalai ismét megtalálták a megfelelő egyensúlyt a rockos , valamint a hagyományos gitár alapú pop -zenei elemek között. Központi témájának a Jézussal való találkozás tekinthető az élet útjai során. Az egyik dal központi eleme a Megváltó ereje, mely akkor is segít, ha az emberi erő már csődöt mond (Carry On) . Míg egy következő dalban arra hív az együttes, hogy meghálálva az Úr adományait, életünk minden lélegzetével igyekezzünk visszaadni a tőle kapott jót (It’s All Yours) . A Hero című dal a szürke tömegből való kitörésre buzdítja a hallgatókat, hiszen a keresztény ember feladata, hogy példát mutasson, felmutassa a fényt és a reményt. A lemez záróakkordja (Carry Me to the Cross) a húsvéti ünnepkörbe vezeti a hallgatót és arra hívja fel a figyelmet, ami a legnagyobb áldozat volt és minden hívő számára egyértelműnek kell lennie: csak Jézus keresztútja révén válik lehetségessé a megváltás.