1979 áprilisában Gidófalvy a frissen alakult Karthagóhoz igazolt át, a Beatrice pedig négyesben, billentyűs nélkül folytatta tovább. 1979 nyarán lehetőséget kaptak, hogy egy teljes nagylemeznyi dalt rögzítsenek a Magyar Rádió legendás 6-os stúdiójában. B. Révész László rendező filmet készített a veszélyeztetett fiatalokról, és a Beatrice dalait filmzeneként szerette volna felhasználni. A felvett lemezanyag végül a süllyesztőben végezte, és csak a rendszerváltás után jelenhetett meg, 1993-ban (Megkerült hangszalag: Betiltott dalok , 1979) . Ha önálló nagylemezük nem is lehetett, azért itt-ott felbukkantak Beatrice-felvételek. 1980-ban a Minek él az olyan című Fényes – Szenes -szerzeményt adta elő a Beatrice a Rádióban. A Papp László ökölvívóról készült Pofonok völgye című filmben Bródy János szövegével a Mire megy itt a játék című dalt játszották, ami kislemezen is megjelent. A KISZ által kiírt dalpályázatot a Nem nekem tanulsz című saját dalukkal nyerték meg. Júliusban az Omega és az LGT előzenekaraként turnézhattak, és a Kisstadion ’80 című közös koncertlemezen is szerepelhettek. 1980 . augusztus 23 -án az óbudai Hajógyári szigeten 25 ezer fiatal előtt lépett színpadra a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat márkamenedzsere, Erdős Péter által „fekete bárányoknak” kikiáltott három „lázadó” zenekar: a Beatrice, a P. Mobil és a Hobo Blues Band , valamint előzenekarként az A. E. Bizottság . (A trió három nappal később Körmenden megismételte a „ Fekete Bárányok ” show-t. ) 1980 végén a gitáros Lugosi kilépett, hogy csatlakozzon a második lemezére készülő Dinamithoz . A helyére Bogdán Csaba érkezett, majd Vedres József gitárossal és Waszlavik László billentyűssel bővült a felállás – ennek a korszaknak a késői dokumentuma a mintegy 150 percnyi, addig jellemzően kiadatlan anyagot tartalmazó 2013-as kiadású Betiltott dalok II./1981 (Tudományos Rockizmus) című dupla CD.
1979 áprilisában Gidófalvy a frissen alakult Karthagóhoz igazolt át
Written by
in