1988 szeptemberében és októberben rögzítették a harmadik nagylemez

Written by

in

1988 szeptemberében és októberben rögzítették a harmadik nagylemez anyagát, elődjéhez hasonlóan a San Franciscóban található Alpha-Omega stúdióban. A producer Marc Senesac mellett Rick Hunolt és Gary Holt volt, az album pedig 1989 . január 30-án Fabulous Disaster címmel jelent meg. A Relativity , a Combat Records és a Music For Nations kiadásában megjelenő anyagot Japánban a Sony jelentette meg. Az albumot mind a kritikusok, mind a rajongók lelkesen fogadták, megjelenésekor a Billboard 200-as listáján a 82. helyre került. Ugyan az áttörés elmaradt, de az album az addigi legnagyobb példányszámban elkelt lemezük lett. Egy egyenes vonalú album született, mely Holt elmondása szerint „direktebb lett, mint az elődje, minden felesleges cicomát mellőztünk, így inkább a Bonded By Blood vonalához illeszkedik. Azt is mondhatnám, hogy visszatértünk a gyökereinkhez.” Az albumon található a The Toxic Waltz című dal, mely gyakran felbukkant az MTV Headbangers Ball műsorában. A dal nagymértékben megnövelte az együttes népszerűségét, gyakran játszotta a Los Angeles-i KNAC rádióállomás is. Máig a koncertprogram szerves részét képezi, a rajongók kedvencének számító tétel. A lemezre egy War – és egy AC/DC -feldolgozás is felkerült. Későbbi cikkében az AllMusic dicsérte az album gondosan kidolgozott zenei anyagát, hozzátéve, hogy az album hiába jelenti az Exodus egyik csúcsalkotását, még így sem részesülnek olyan elismerésben, mint a Metallica , a Slayer vagy az Anthrax. A Metal Reviews kritikája szintén dicsérte az anyagot, hozzátéve, hogy a Rick Hunolt – Gary Holt alkotta páros messzemenően átlag feletti teljesítményt nyújt. Az album világszerte több mint 400 ezer példányban kelt el, a megjelenést követő turné pedig Európában indult a Nuclear Assault és az Acid Reign társaságában. 1989 tavaszán vette kezdetét az a Headbangers Ball által fémjelzett koncertsorozat, melynek során a Helloween és az Anthrax voltak a partnereik. 1989 tavaszán egy önálló koncertsorozat következett Észak-Amerika városaiban, olyan előzenekarokkal, mint a Sick of It All a Forbidden , a Faith or Fear, a Dead Orchestra vagy a Wehrmacht . A turné 1989. július 14-én a San Francisco városában található The Filmore -ban ért véget, mely koncert rögzítésre is került. A felvételeket két évvel később Good Friendly Violent Fun címmel jelentették meg. 1989 -ben Tom Hunting dobos kilépett a zenekarból, döntésének hátterében az állt, hogy szeretett volna több időt tölteni a családjával. A dobos mentális problémákkal küzdött, Holt elmondása szerint depressziója és pánikrohamai egyaránt súlyosbították a helyzetét. Ezzel felbomlott a klasszikus Holt – Hunolt – Souza – McKillop – Hunting-felállás, a dobos helyére pedig John Tempesta került.