2007. december 24-én a Luna Sea egyetlen koncert erejéig újra összeállt a Tokyo Dome -ban
2007 nyarán alakult. Tagjai a japán visual kei stílus képviselői. A Versailles fő ismertetőjegyei a reneszánsz kosztümök, a súlyos gitárszólamok és a kemény, de mégis melodikus dallamvilág.
Az igazi áttörés 2007-ben történt meg, amikor felkérték őket a Death Note anime első nyitó- és záró-főcímdalára. A The World , és az Alumina igazi siker számok lettek. A legtöbben ekkor ismerték meg őket. Újabb nagy lemezt adtak ki, a The World Rulert , amivel egy azonos című turnét is…
Read More
2004-ben három új kislemezük jelent meg, majd megjelent a második nagylemezük, a Libido .
2003-ban a HMV Japan az 58. helyre sorolta őket a 100 legjobb japán popelőadó listáján.
2003-ban adták ki az első kislemezüket Belive címmel. Ezt követte az első stúdióalbum az Ultimate Circus , amiből koncertturné is lett.
A zenekart 2000-ben alapította Szakito és Hicugi. Ekkor még egy Zannin nevű dobossal játszottak, de ő a következő évebn otthagyta őket. Így került a csapatba Ruka, aki azóta is oszlopos tagja az együttesnek.
Hetedik stúdióalbumuk, a Lunacy megjelenését követően 2000-ben az együttes feloszlott.
1998-ban átszerződtek a Universalhoz és megjelent legsikeresebb lemezük, a Shine
Az együttes 1997 . február 2 -án alakult Oszakában a La:Sadie’s tagjaiból.