1995-ben Jimmy Page arra kérte Joe Perryt, hogy ő legyen az a fővendég, aki beiktatja a Led Zeppelint a Rock and Roll Hírességek Csarnokába . A rendezvényen Steven Tyler is részt vett, aki Perryvel és a Led Zeppelin tagjaival ( Jason Bonhammel a dobok mögött) együtt előadta a Bring it on Home-ot . 1995 nyarán az együttes menedzsere, Tim Collins depressziós lett, és folyton azt hangoztatta, hogy az Aerosmith a feloszlás szélén áll, a tagok pedig vissza fognak esni korábbi drogfüggőségükbe. Collins szeretett mindenről tudni és mindent kézben tartani, így amikor a zenekar több dologban is ellenkezett, nézeteltérések alakultak ki a két fél között. A menedzser ezenkívül a zenészek magánéletébe is beleavatkozott, valamint rákényszerítette az együttes hangszereseit, hogy írjanak egy Tyler ellen irányuló levelet. A zenekar tagjai végül nem kívántak többet együtt dolgozni a megváltozott menedzserrel, így 1996 nyarán, több mint tízéves együttműködés után kirúgták Tim Collinst. A menedzser, kirúgatása után pár órával azt hazudta a sajtónak, hogy az együttes tagjai ismét visszaestek és drogoznak. A hír megjelent a Newsweek ben és a Rolling Stone -ban is, s emiatt botrányok övezték az együttes mindennapjait. Az együttes új menedzsere Wendy Laister lett. A menedzsment körüli problémák a stúdiómunkálatokat és a koncertezést egyaránt akadályozták, így 1995 és 1996 folyamán mindössze két koncertet adtak. A két „titkos” fellépést a cambridge-i Middle Eastben és saját klubjukban, a bostoni Mama Kin Music Hallban adták, G-Spots álnéven.
1995-ben Jimmy Page arra kérte Joe Perryt, hogy ő legyen az a
Written by
in