2018 elején Magasvári Viktor helyét Kékkői Zalán vette át, de a zenekar nyilatkozata szerint Magasvári Viktort a Beatrice „örökös tagjának” tekintik. Február közepén kiadták Az első 40 év – Live! című koncertalbumot, amit az előző év novemberében rögzítettek a Barba Negra klubban. 2018. április 7-én a Beatrice már az Arénában…
Read More
A zenekar egyik volt tagja, Steve Soto, 2018-ban elhunyt, 54 éves korában.
New Yorkban jöttek létre, majd nem sokkal később áttették székhelyüket San Franciscóba , végül Los Angelesbe , és onnan irányítják az együttest. Karrierjük alatt négy nagylemezt jelentettek meg. Az együttes 2018-ban új dalokat kezdett szerezni.
2017. április 18-án a zenekar közzétett egy új, rejtélyes weboldalt, amelyen titkosítva látszott az új albumon szereplő dalok listája és a lemez címének bejelentési dátuma. 2017. április 20-án a Rise Against bejelentette új albumuk címét, a Wolves-t, amelyet 2017. június 9-én adtak ki a Virgin Records gondozásában. Az album első…
Read More
2017-ben Magyarországon is felléptek az A38 Hajón.
2017-ben álltak újból össze
Karrierjük alatt három nagylemezt dobtak piacra. Kooperáltak már a Chicks on Speed együttessel is a Wordy Rappinghood című daluk készítésekor. Több női zenész is szerepelt a lemezen. 2017-ben reklámokban is szerepelt a Le Tigre egyik dala. A reklámok a Pandora Radio -t és a Gorillazt reklámozták.
2016 augusztusában új gitáros csatlakozott a zenekarhoz Tari Botond személyében, aki már 2013 óta technikusként dolgozott a csapattal. Augusztusban, majd októberben egy-egy új dalt publikált a zenekar ( Fáj a szívem! és Lúzer ). 2017 novemberében mutatták be a budapesti Új Színházban a Ricse, Ricse, Beatrice című rockmusicalt, amely a…
Read More
2016 óta megint együtt vannak.
2015. október 6-án gégerák következtében, 64 éves korában elhunyt Lugosi László , a klasszikus felállás gitárosa.