melyek mindegyikét az együttes 1976-os német turnéján rögzítették.
A turné alatt Los Angelesben részt vettek a „Don Kirshner Rock Awards” díjkiosztóján, amelyet a tv is közvetített. Az Aerosmitht furcsamód a „legjobb új zenekar” kategóriában jelölték, a díjat azonban a Hall & Oates vitte el előlük. Miközben a zenekar a hazájában sikert sikerre halmozott, Európában még alig ismerték őket.…
Read More
Másfél évvel a Toys in the Attic megjelenése után, 1976 novemberében újra megjelent a Walk This Way kislemez, és a Billboard Hot 100 listáján a 10. helyig jutott. Az év utolsó koncertjeit már újra az Egyesült Államokban adták.
Debütáló albumukat a Mercury Records adta ki 1976-ban, The Runaways címmel, majd turnéra indultak szerte az Államokban, számos telt házas koncertet adva. Egy évvel később megjelent második lemezük is, Queens of Noise címmel, amit már egy több kontinensre kiterjedő turné követett, egyre növekvő ismertséget és népszerűséget hozva a zenekarnak. Ezen…
Read More
Blackmore a híres hollywoodi klub után nevezte el új együttesét, mely Martin Birch producerrel készítette el első lemezét. A korongon Blackmore és Dio mellett Mickey Lee Soul ( billentyűs hangszerek ), Craig Gruber ( basszusgitár ) és Gary Driscoll ( dob ) játszott. A Ritchie Blackmore’s Rainbow című album 1975.…
Read More
1975-ben kilépett a Deep Purple soraiból, majd az Elf tagjaival bevonult a Németországban található Musicland Studiosba .
1975-ben Walter Yetnikoff lett a Columbia elnöke, akivel Leber és Krebs újratárgyalta az együttes szerződését. David Krebs ezúttal már komolyabban, napi szinten kezdett foglalkozni az együttessel. 1975 januárjában a New York -i Record Plant stúdióban elkezdődtek a harmadik album felvételei, ami áprilisban jelent meg Toys in the Attic címmel. Az…
Read More
Ezt követően koncertezni kezdtek, Rod Stewart és a Faces előtt öt alkalommal is felléptek. Bostonban, Detroitban és a közép-nyugaton már főzenekarként játszottak, olyan előzenekarok közreműködésével, mint a Kansas , a Slade , a Mahogany Rush , Ted Nugent és a Blue Öyster Cult . A koncertek mindenhol zajos sikert arattak,…
Read More
A The Runaways együttest 1975 végén alakította meg Sandy West dobos és Joan Jett gitáros, miután kapcsolatba kerültek Kim Fowley producerrel. Ő segített nekik további tagokat találni, így az együttes hamarosan már öt taggal működött. Legelső fellépéseiken azonban még trióként játszottak, Sandy és Joan mellett Micki Steele basszusgitáros-énekessel. Hamarosan csatlakozott…
Read More
1974 -ben alakult meg a Queensland állambeli Brisbane -ben. Punk rock zenekarként kezdték karrierjüket, ám az évek alatt sokat változott a zenei stílusuk, hiszen a kommerszebb, könnyedebb alternatív rock, rock és popzene műfajokra váltottak. Ez a stílusváltást sok rajongó ellenezte. Ennek ellenére a zenekar egészen a mai napig aktív. A…
Read More