2008 novemberében újabb nagylemezt adtak ki Kandzsó Effect ( 感情エフェクト ) címmel, mely 13. helyezést ért el a heti albumlistán. Az albumra erőteljesebben hatott az együttes tagjainak zenei ízlése, lecserélték a hangmérnökeiket és új producerük is lett.
2008 óta megint együtt vannak.
A Coldplay már nyáron beharangozta, hogy írtak és felvettek egy közös dalt Kylie Minogue ausztrál énekesnővel. 2008-as, milliós példányszámban eladott albumukra mégsem tették fel, mert az nem illett a lemez élet-halál tematikájába. Chris Martin azonban megerősítette, hogy a felvétel mindenképp hallható lesz egy 2009-ben megjelenő albumukon, különösen, mivel ez lesz…
Read More
2008-ban Lupus Thunder kilépett a zenekarból, a zenekar szerint azért, mert nem akart többé együtt turnézni velük. Lupus korábban is lenyilatkozta, hogy a bandán belül ő volt az állandó panaszkodó, aki folyton vitatkozott a többiekkel, de esküdözött, hogy nem fog kilépni. Helyette Daniel P. Carter érkezett az A zenekarból. Ekkoriban…
Read More
2008. március 21-én a Thirty Seconds to Mars fellépett a dél-afrikai My Coke Fest-en. Először jártak Dél-Afrikában az A Beautiful Lie rögzítése óta. Egy sajtótájékoztatón Leto mélyen személyesnek írta le az élményt, és abbéli reményeit fejezte ki, hogy néhány új anyag lát napvilágot Afrikában. Az együttes teltház előtt játszott Johannesburgban…
Read More
2008 augusztusában a Virgin Records egy 30 millió dolláros keresetet adott be, azt állítva, hogy az együttes nem adott ki három albumot, holott a szerződésükben ez állt. Az irat szerint a zenekar “megtagadta” az 1999. júliusi szerződésben foglaltakat. Egy korábbi 2009-es interjúban Jared Leto elmondta, remélték, hogy 2009 nyarára megjelentetik…
Read More
2008 elején előbb az USA-ban turnéztak
majd előzenekarként részt vettek az R.E.M. európai turnéján.
Egy évvel később elkezdték soron következő, Crash Love című lemezük felvételeit
A tagok a két nagy sikerű album után félre vonultak, Alex megalapította The Last Shadow Of Puppets formációját, amivel 2008-ban ki is adták első lemezüket. Ez alatt Matt készített négy remixet, egyet a Duran Durannak . Dobolt Andy új zenekarának, a Mongrelnek két kislemezén és annak albumán, illetve készített egy…
Read More