2010. november 29-én végül megerősítették az interneten több hete keringő pletykákat, és hivatalosan is bejelentették visszatérésüket
2010. november 25-én Tom Smith, a csapat énekese bejelentette, hogy elkezdtek dolgozni egy új albumon, aminek a produceréül ismét Floodot kérték fel.
A harmadik albumot már vele rögzítették, és There Is a Hell, Believe Me, I’ve Seen It. There Is a Heaven, Let’s Keep It a Secret. címmel jelent meg 2010. október 4-én.
2010. augusztus 31-én az együttes Hongkongban adott sajtótájékoztatót, ahol bejelentették, hogy 10 év szünetet követően újra világkörüli turnéra indulnak.
2010 márciusában Katatonia kiadta The Longest Year EP-t. Ezen az albumon a ” Sold Heart ” volt az egyetlen album, amelyet előzőleg még nem adtak ki. A videókat a “The Longest Year” és “Day & Then the Shade” számokhoz Charlie Granberg és Lasse Hoile rendezte.
2010-ben a Sunrise Avenue új producerrel, Jukka Immonen-nel közösen kezdett el dolgozni harmadik stúdióalbumán. A dalokat Helsinkiben, Los Angelesben, Tokióban, Stockholmban, Görögországban és Németországban írták. Két producerrel a csapatban Haber lett a zenekar executive producere. 2010 nyarán szerződést kötöttek az Universal Music kiadóval.
2010. január 31-én a Grammy díjátadón elnyerte a Best Rock Performance díját a Use Somebody számukkal.
A zenekar ötödik albuma 2010. október 18-án jelent meg az Egyesült Királyságban és ugyanebben az évben október 19-én Amerikában. A számokat Nasvilleben és New Yorkban rögíztették Jacquire King és Angelo Petraglia segítségével.
Az albumból készült egy két-lemezes kiadás is 2010 januárjában. A frontember, Rou elmondása szerint: “Minden kislemezen a Hospital Records más-más zenészével dolgozunk együtt a drum and bass remixeken . Ugyanígy dolgozunk True Tiger -el, aki a dubstep remixeket készíti a kislemezekre”. Habár később a Radio One műsorában elhangzott, hogy valójában…
Read More
2010-ben feloszlottak.