Az együttes zenéje amerikai vonalas, Bay Area -beli thrash metal

Written by

in

Az együttes zenéje amerikai vonalas, Bay Area -beli thrash metal , azaz gyakori téma- és tempóváltásokra építkező zene, amelyben nagyobb szerepet kap a technikás játék, mint például az európai thrashzenekarok esetében. A hangszeres tudás mellett nagy hangsúlyt kap a gyorsaság és az agresszív él kidomborítása is, mely az Exodus esetében különösen fontos cél volt már a debütáló album idejében is. Az 1985-ös debütálás a Bonded by Blood a műfaj definitív alkotása, a zenekar és a thrash metal egyik legtöbbször emlegetett klasszikusa. Az együttes hangzásában nagy szerepet játszott a “H-Team”, vagyis Rick Hunolt és Gary Holt alkotta gitárpáros, mely riffjeik és kidolgozott, technikás szólóik révén az együttes védjegyét jelentették. Hunolt Joe Satriani tanítványaként az akkori színtér egyik legképzettebb gitárosa volt, hatására Holt is nagyfokú fejlődésen ment keresztül. A hangzás másik jellegzetes eleme Paul Baloff énekes volt, aki inkább volt egy lelkes metalrajongó, mintsem profi énekes, de hangja, és karizmatikus színpadi előadása Gary Holt elmondása szerint jól passzolt a zenekarba. Utódja Steve “Zetro” Souza szintén egyedi ízt adott a zenének, Bon Scottéhoz hasonló hangja, könnyen beazonosíthatóvá teszi az együttest.